dm Life Book vélemény

Unknown | 8/25/2016
Sziasztok Lányok!

Még tavaly év végén lehetett a dm üzleteiben 100 pontért és 1000 forintért megvenni a Life Book-ot, amiről akkor írtam is (link). Most már lassan eltelt az évből 8 hónap és szeretném elmesélni nektek, hogy jött be ez a tervező, milyen változásokat hozott az életembe.

Korábban még nem volt rá példa nálam, hogy rendszeresen, napi szinten ilyen hosszú ideig használjak egy naptárt. Igaz amik eddig hozzám kerültek mind a hagyományos 1 nap 1 oldalas volt és gyakorlatilag semmi más.

Ami először a használatra csábított az az aranyos dekoráció volt, szeretem kézbe venni. :) Ez az előnye most kicsit a hátrányára is változott, mivel szeretném én díszíteni.

Nagyon praktikus a 4 műanyag fedlap, amikből hármat rendszeresen használok. Az aktuális évszak szerinti megy előre, egy másik hátra és a harmadikat pedig az aktuális hét jelölésére használom. Ez a megoldás még azért is tetszik, mert így van egy szabad oldalam, amire tudok jegyzeteket ragasztani pl. heti bevásárló lista vagy más aktualitást.

A Havi tervezőbe vezetem a név- és születésnapokat, az utazások időpontját és azt is ha van valahova előre időpontunk.

Itt látszik, hogy szeretem díszíteni és az is,
 hogy naplóként is igyekszem használni.
A heti részt először tervezőként használtam, a napi feladatokat, időpontokat írtam bele később átment naplóvá ahova az élményeimet jegyeztem fel illetve beragasztottam a repülőjegyeket, szórólapokat stb. Így viszont már nagyon szűkös volt a heti nézett főleg úgy hogy a hétvégének alig van hely. Jelenleg mindkettőre használom és igyekszem apró betűkkel írni.

A lapok bal felső sarkába pedig csináltam egy részt, ahova azokat a dolgokat teszem, amiket figyelemmel akarok követni, hogy  a héten hányszor teljesítettem. Ide jöhet bármi víz ivás, tanulás. Minden sor után van 7db négyzet a napoknak és ha teljesítettem jöhet a pipa. Sajnos nem sok sor fér el. 

A Pénzügyi tervező  és Órarend részeket eddig egyáltalán nem használtam viszont annál többet a Jegyzeteket, ahol van egy oldal az ajándékötleteknek, egy táblázat a blogbejegyzésekhez, ahol tudom jelölni, hogy milyen részfeladatokat végeztem el és még pár oldal, ahol szintén a bloghoz kapcsolódó ötleteimet, tudnivalókat etc. írom le.
A blogos oldal. 5 szempont van:
Anyag (meg van-e hozzá a szükséges alapanyag, termék),
Fénykép, Fotók szerkesztése, Írás, Közzététel/Ütemezés
Van egy oldal, ahol mindenféle adat van, amik nem kellenek mindig de jó ha egyből megtalálom ezeket pl. asztal mérete, kontaktlencse  adatai stb.

A másik nagyon hasznos rész a Teendők/Bevásárló lista rész. Ezt is ketté bontottam: a nagyobbik részét az aktuális (napi) feladataim vagy bevásárolni valók listázására vezetem. Kitépem a tervezőből, beteszem a pénztárcámba és menet közben kipipálom az elvégzetteket. Sokszor valóban jó volt, hogy velem volt, mert egy két dolgot biztosan elfelejtettem volna. (A tervező kb. A5-ös vagyis L méretű, a nagysága miatt csak ritkán viszem magammal.)
A másik részben vezetem azokat a teendőket, amiket nem kell azonnal elvégeznem de eszembe jutottak. Az a tapasztalatom ha leírom őket, jobban szem előtt vannak és gyorsabban neki fogok ezeknek is.

Nagyon megszerettem ezt a tervezőt, adott nekem valami nagyon fontosat: azt vettem észre magamon, hogy minél többet használom, egyre erősödik bennem az igény, hogy ezt a szervezettséget, rendet átemeljem az életem más területeire is.
Azonban a használata során egyre inkább felmerült bennem az igény a személyre szabásábra, így megismerkedtem egy számomra addig ismeretlen világgal: a Filofaxok és gyűrűs kalendáriumokéval. Sőt most már útban is van hozzám az első gyűrűs kalendáriumom.

Ti használtok naptárt, tervezőt? 

Legyen csodálatos napotok!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...