Az első Yankee Candle rendelésem

Unknown | 9/11/2015
   Már nagyon régóta szemezek a Yankee Candle illatgyertyáival. Először Katy-nél találkoztam velük és már akkor nagyon megtetszettek. Azután feltévedtem a honlapjukra és szinte megbűvölt az a sok-sok illatvariáció amivel ott találkoztam. Azonban mivel egy rendelés nem tartozik a legolcsóbb dolgok közzé így elhalasztottam, nyáron pedig eszembe sem jutott gyertyákat égetni. 
Néhány napja viszont beköszöntött az ősz, borult, esős idő van így úgy gondoltam végre elérkezett nálam is a Y.C. ideje. 


Rendeltem két viaszmelegítőt egy elektromosat és egy hagyományosat valamint jó néhány tartot. A tart egy illatosított viaszdarab, amit megolvasztunk. Én korábban még nem találkoztam hasonlóval de pont most láttam, hogy a Bomb Cosmetics-nek is vannak hasonló darabjai.

A két melegítő és a tartok.

Mindkét melegítő igazán jól néz ki, jó minőségű darabok. Az elektromosnak valamivel szélesebb a tartó része és a belsejében egy led égő kapott helyett, így amikor bedugjuk a konnektorba olyan hatást kelt mintha kis láng égne benne. Külön kapcsoló nincs rajta.

Elektromos melegítő

Hagyományos tulipános melegítő

12 darab tartot rendeltem. Az illatleírások a Y.C. oldaláról származnak.

Angel's Wings:
Az édes vattacukor, friss virágszirmok és finom vanília mennyei aromája.
Christmas Cookie:
Vajban gazdag, vanília-illatú cukros sütemény ünnepi aromája.
Home Sweet Home:
Fahéj, különböző fűszerek és a frissen főzőtt tea szívmelengető aromája.
Lavender:
Porított levendula és hanga aromájának keveréke, amely megnyugtató és fényűző hangulatot teremt otthonában.
True Rose:
Csábító és bársonyos… a romantikus, puha, vörös rózsaszirmok tökéletesen tükrözik a természet igazi szépségét.
Bay Leaf Wreath:
Várjuk az ünnepeket a babérlevél, a narancs és a cédrusfa üdítő keverékével.
Margarita Time:
A frissen facsart lime üdítő aromája egy pohár margaritában.
Silver Birch:
Az őszi szellő illata keveredik az éppen barnuló levelek fűszeres szárazságával.
Fluffy Towels:
A frissen szárított, tiszta törölközők illata keveredik egy kevés citrommal, almával, levendulával és liliommal.
Garden Sweat Pea:
Virágok édes illata egy csipetnyi körtével, barackkal, fréziával és rózsafával.
Honey Glow:
Ezen édes illat kellemes és magával ragadó kisugárzása megteremti a tökéletesen nyugodt légkört otthonában.
Red Apple Wreath:
Az édes alma, fahéj valamint a dió és juhar ünnepi illata.
Pink Sands:
Az élénk citrusok, édes virágok és a fűszeres vanília mesés keveréke egy egzotikus sziget atmoszféráját hozza el otthonába.
Vanilla Cupcake:
 Vaníliás sütemény gazdag és krémes aromája egy csipetnyi citrommal és vajas cukorbevonattal.


Ti ismeritek a Yankee Candle vagy a Bomb Cosmetics illatgyertyáit vagy tartjait? Melyik a kedvenc illatotok?

4 megjegyzés:

  1. Én ezt nem értem :) most ezeket nem is égetni kell kanóccal csak melegíteni?
    Nekem rendes gyertya kinézetű YC-m van kanóccal, ami azt írja, hogy 95 órára elég és 340 gramm, ribizli illattal. Tegnap vettem újat, de a boltban nálunk nem voltak ilyen kis cakkos szélűek, csak üveges nagyok.

    VálaszTörlés
  2. Igen, gyakorlatilag illatosított viaszdarabok. 22 gramm és 8 óra az égetési ideje. árban sokkal kedvezőbbek, mint a gyertyák és egy-egy illatot kipróbálni tökéletesek.
    http://www.yankeecandle.com/browse/wax-melts/tarts-wax-melts/_/N-8eg#
    Azt hiszem ez a kanadai Y.C. oldala a tartsokkal és sajnos van néhány illat ami nálunk nem kapható. :(

    VálaszTörlés
  3. De kis cukik, karácsonyra nekem is be kell szereznem pár darabot. :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én már most azon gondolkodom, hogy következőnek miket fogok rendelni. :)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...