Már nagyon régóta szerettem volna kipróbálni és magaménak tudni egy Chanel rúzst. Aztán egy hirtelen felindulásból elkövetett vásárlás alkalmával megajándékoztam vele magam. :) Bár a legnépszerűbb árnyalata a Boy, amit eredetileg én is meg szerettem volna venni, viszont a próba során rá kellett jönnöm, hogy sajnos egyáltalán nem áll jól. 29 árnyalat képezi a kollekció részét és bár nem teszem le a nagyesküt, hogy mind a 29 volt a parfümériában de azért elég sokat megnéztem. A választásom a Chanel Rouge Coco Shine #79 - Saga lett.
Együtt a két kedvencem |
Egész egyszerűen beleszerettem a színébe, barackos, rózsás, egyszóval gyönyörű. Nagyon szeretem az ilyen visszafogott, elegáns színű rúzsokat. Éppen annyi élénkséggel dobja fel az ajkakat, ami kiemeli de nem harsány, nem rikít. Amit ígér: hidratálás és fény. Megkapjuk mindkettőt. Felkenés után nincs ragacsos, nehézkes érzése az embernek, enyhén csillog.
Nélküle |
Vele |
Ha jól belegondolok egy hibrid termékkel van dolgunk. Egy kicsit ajakír és hidratál, egy kicsit fényes mint a szájfények, egész jól pigmentált de nem annyira, mint egy jobbfajta rúzs. Mindenből tud egy keveset. Nem annyit, mint a nagyok, ugyanakkor résztulajdonságaiban sokkal többet tőlük.
Egyetlen egy hibája, hogy nem tartós. Viszonylag hamar kopik. Az evés-ivást egyáltalán nem bírja. Igaz, ezt általában minden hidratálást ígérő rúzsról elmondhatjuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése