Balea kamélia olajos arctisztító fluid

Unknown | 8/10/2016
Sziasztok Csajok!

Az egyik legkedvesebb rész számomra az ázsiai soklépéses arcápolási rituáléból a kétlépéses arctisztítás. Elsőként egy olajos arclemosóval leszedjük a sminket és a fényvédőt, majd egy hagyományos arctisztítóval lemossuk a még bőrön lévő szennyeződéseket.

Az első ilyen olajos lemosóm az Innisfree Apple Juicy Cleansin Gel volt TESZT. Sajnos figyelmetlen voltam és nem rendeltem idejében másikat, így amikor elfogyott ott álltam utánpótlás nélkül. Mivel nem akartam kivárni, amíg a világ másik feléről ide ér egy újabb (és sokat fizetni sem) így kénytelen voltam körülnézni a drogériák polcain. A DM-ben fedeztem fel ezt az arclemosót és kicsit hezitáltam azon, hogy megvegyem-e mert a Krémmánián elég sok negatív visszajelzést kapott. Aztán mégis úgy döntöttem, hogy ennek ellenére ez nekem kell, hiszen én nem úgy és nem arra használom, mint a véleményezők többsége. 
Ami még szimpatikus volt elsőre az a kamélia olaj, aminek Japánban elég nagy kultusza van és használják is előszeretettel hajra, bőrre, körömre.

Ár: Az ára abszolút baráti 1200 forintért 100 ml-t kapunk.

A csomagolása erős, jól záródó műanyag flakon barnás színvilággal.

Az összetevőlista nagyon karcsú, ami általában jót jelent. 12 összetevőből áll, amelyek között vannak bőrpuhító anyagok, rizskorpa olaj, kamélia olaj, B5 és E vitamin is. Nincs benne alkohol, illatanyag, parabén - egyszóval nagyon szimpi.
Forrás:Krémmánia
A használata a nagykönyv szerint hasonló lenne a hagyományos arctisztítókéhoz vagyis nedves bőrre kell felvinni majd bemasszírozni és végül leöblíteni. Ehhez képest én száraz bőrre vittem fel, így masszíroztam be majd öblítettem le.

Vélemény: az eredeti javaslat szerinti felhasználása nagyon nem jött be. El sem tudom képzelni, hogy ezután ne használjak még másik arctisztítót, hiszen lemosás után olajos érzete marad a bőrömnek. Talán nagyon száraz bőrűeknek jó lehet. Viszont az én alternatív módomon egész jól bejött. A sminket és a fényvédőt szépen leszedte bár a vízálló szemfestékkel nem boldogult és így hogy van utána még egy lemosás már a visszamaradó olajos érzet sem zavart.
Azt azért hozzá kell tennem, hogy az Innisfree lemosóját jobban szerettem, nekem könnyebbnek tűnt, viszont így a tubus végére ezt is egészen megkedveltem. 
Ha valakinek gyorsan kellene egy sminklemosásra szolgáló termék vagy csak ki szeretné próbálni a kétlépéses lemosását (ami igazából három hiszen a szemre is külön lemosó van) és nem akar túl sok pénzt áldozni rá és/vagy fontosak a szép összetevők annak bátran ajánlom.

Egyenlőre nem tervezem újra vételét, már megérkezett Koreából a következő áldozatom. :)

Legyen csodás napotok!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...